Gyereknap 1. és 2., hiszen ezek lemaradtak!

  Teljesen biztos voltam benne, hogy megírtam, mi a gyereknap, jól meglepődtem, amikor kiderült, hogy mégsem. Annyi embernek meséltem volna, hogy azért hittem azt, hogy le is írtam?

   A gyereknap heti egy délután, amikor Andris is időben hazajön, és felváltva készülünk programokkal a gyerekeknek. Több célja is van, egyrészt nagyon hiányoljuk a Regnum vagy cserkészet, vagy bármilyen keresztény és egy-egy korcsoportot együtt mozgató kisközösség létét itt a faluban, nekünk ez sokat számított egész gyerek- és fiatalkorunkban. Most ezt elkezdtük kicsiben a családban, talán - és terveink szerint - később kiterjesztjük a gyerekek hasonló érdeklődésű barátaira. Vagy hátha addigra már mégis alakul valami, amit nem mi vezetünk, azért az lenne a legjobb.
   A másik, hogy szíven ütött, amikor a fiúkkal betegség miatt nem mentem misére, és Misi megkérdezte, hogy én is utálok-e misére menni. Hát nem utálok, de nem viszek el lázas gyereket. Megjegyezte, hogy ő az Istent is utálja. Aztán hozzátette, hogy nem is Istent utálja, csak azt, hogy a misén pisszenni sem szabad, hosszú és unalmas. És lássuk be, egy négyévesnek az, és Tihany ebből a szempontból nem ideális, az izgő-mozgó korosztály egyszerűen száműzve van egy kis kápolnába, ahol kivetítőn láthatják, ami a templomban történik. A kápolnában még a szülők sem érzik úgy, hogy csöndben kéne lenniük, nehéz egy gyerekkel megértetni, hogy miért próbáljon figyelni. Mi Bécsben hozzászoktunk a gyerekbarát időtartamú és hangulatú, felnőtt lelket is megragadó mondanivalójú, de normális mértékben fegyelmet kívánó misékhez, most fájó pont, hogy itt ennyire más.
Lényeg a lényeg, Misi igénye, hogy a maga szintjén és módján is közeledhessen a Jóistenhez, és ezt nagyon támogatjuk. A reggeli és esti ima erre csak félig alkalmas (reggel még álmosak, este már azok, és mindkettőnél sietni kell általában), ezért a gyereknap elején gitáros, mutogatós, akár táncolós ima van, amit nagyon szeretnek és várnak. 
   A harmadik, hogy Andrisnak is hiányzott, hogy érdemi időt töltsön hét közben is a gyerekekkel, amikor nem "csak játszunk", hanem kicsit meg is van szervezve, át lehet adni valamit, legyen az mondanivaló, vagy ügyeskedős kézművekedés, vagy bármi.

   Az első alkalommal gesztenyefigurákat készítettünk. A gesztenyéket Udvariban a templom körül szedték, és a terménymegáldáskor szépen megáldotta Adalbert atya azokat is. A gyerekek főleg dodzsemeket fabrikáltak, én egy Kippkoppot, Andris egy csodás óriáskereket, ami forogni is tudott.

 A másodikon éppen hazajöttem a női lelkigyakorlatról, és elhatároztam, hogy készítünk egy saját kis imahelyet a hegyen egy kis kilátóhelyen. Andris hozta el a gyerekeket az oviból, már vitte a kis Mária Jézussal ikont, a gitárt, készült játékokkal is. Én boltból siettem haza Jancsival, jó fáradt voltam a biciklizéstől, reméltem, hogy még otthon találom Andrist, és felcipeli helyettem Jancsit a hegyre. Ez rám maradt, de sebaj, utána a hegyen jót pihentem.  Rengeteg szúnyog volt, kicsit nehéz volt hangulatot teremteni miattuk. Énekeltünk, aztán olyat játszottunk, hogy valaki gondolt valamire, amit lát, és a kezdőbetűjét mondja csak el. Pl. "Én Erzsó, látok valami titkosat, ami úgy kezdődik, hogy I" - ez az intézet volt alattunk. Aztán átváltottunk csukott szemmel olyan dolgokra, amiket hallunk. Aztán olyanokra, amiket érzünk, mint a fű puhasága, a kövek hidegsége. Végül olyanokat is kerestünk, hogy érezzük, hogy jó együtt, hogy érezzük a szeretetet - ki mindenki szeret itt kit? Hogy Misi éppen zokogott valamin, ő vajon mit érez? Ez nem derült ki sajnos. De a végén megmaradtunk annál, hogy érezzük azt is, hogy a Jóisten szeret minket, mert szép ez a hely, mert süt a nap, mert itt lehetünk együtt, ezt mind Tőle kaptuk. Kitettük a képet egy fenyőfa magas ága alá, hátha ott nem veri az eső, meg olyan helyen is van, ahol mi könnyen meglátjuk, de akinek zavarja a szemét, az nézhet máshová, nem tolakodó. Végül sütiztünk, ünnepeltünk, aztán hazamentünk.

   Ilyesmi nálunk a gyereknap. A következő szeles kedden sárkányt fogunk eregetni.

Mire való a krém?

Tegnap füstölt csülökből készítettem sütőben sült csülköt. Amikor megpirult az egyik oldala, meg akartam fordítani, de ezalatt nesztelenül megjelent mellettem Jancsi, aki addig a gyerekszobában játszott, és rátenyerelt a nyitott sütőajtóra. Forró volt persze, sírt, mint a záporeső, futottunk a hideg vizes csaphoz. Miután pár percig hűtöttem, és kiderült, hogy nagy baja nem esett, bekentem bepanthennel. Jancsi nézegette a kenőcstől fehér mancsát, aztán a tőlem reggelente látott szakavatott mozdulatokkal rákente az arcára, nyakára. Amikor végzett, büszkén megtapsolta magát, és elégedetten elsétált. A kezét azóta sem fájlalja, de engem tökéletesen utánzott, jó kacagtunk rajta.  

Gyereknap 3. - Különbözünk

   Tegnap megint tartottunk gyereknapot, a múlt heti Andris elutazása miatt elmaradt, most én következtem a szervezésben.

   A témát kicsit átbeszéltük Andrissal, mert éppen mindkét ovisunknak fejtörést okoz, hogy mennyire kell egyformának lenni, mennyire kell belesimulni az óvodai sablonba, baj-e, hogy a kisebb nem tud valamit, amit a nagyobb igen, illetve fordítva. De ezekről eleget beszélgettünk már velük, mégsem világos, hogy mondjuk el még egyszer úgy, hogy ne csapjanak le az első félmondat után azzal, hogy "tuuudjuk, ezt már ezerszer elmondtátok"?

   Azt találtam ki, hogy mozgatható kezű-lábú jancsiszöges figurákat készítünk, amiket először maguknak, aztán egymásnak kell kiszínezniük, kidíszíteniük, összeszerelniük, de úgy, hogy az ajándék a másik ízlése szerint való legyen. Előre elkészítettem a fehér keménypapír kezeket, lábakat, testeket, kitettem sok színes papírt, filctollat, ollót, ragasztót. Megbeszéltük, hogy Andris egít Erzsónak, én Misinek, de Erzsó nem kért segítséget, csak nagyon ritkán, így Andris főleg Jancsival színezte az ő babáját. Misi nem szeret vágni, az ollót igénylő feladatokat én csináltam, szigorúan úgy, ahogy Miska kérte. Néha nem álltam meg, hogy javaslatokat tegyek, de inkább ment a saját feje után, és ez így van jól.

   Misi figurája fekete nadrágos, szürke zakós férfiember lett fekete hajjal, szemekkel, szájjal, a zakón rengeteg gombbal, nagyok két szabályos sorban, kicsik mindenfelé.
Erzsó maradt a rózsaszín csillogó-villogónál, magas sarkú cipőkkel, ragasztott szőke hajjal. Szépen kijött, hogy ezek bizony nem egyformák. De ekkor még nem mondtam semmit, csak elkezdtük a második figurát, egymásnak.
  Misi csillogós ezüsttel kezdte, de aztán áttért más színekre, tornadresszes szőke lányt készített Erzsónak. Ugyan a végén nagy dacosan kijelentette, hogy ez fiú, de a lényeg, hogy Erzsónak tetszett, és Misi tényleg figyelt, hogy olyan legyen, ami inkább erzsós, mint misis.
   Erzsó maradt a feketénél, de rövidujjú inges, rövidnadrágos figurát ragasztott.

  A beszélgetés is jól sikerült, elégedetten zártuk az alkalmat. Erzsó ma reggel megkérdezte, emlékszem-e még, amikor a figurákat csinálták (tegnap este), mert az milyen jó volt.

Jancsi-ügyesség

   Ma reggeli után Jancsi jelezte, hogy a kakaó beindította a kis pocakját, és szívesen megpróbálná a nagyok módján elintézni ezt a dolgot. Fel is ültettem a wc-re, de csak egy nagyon pici eredménye lett, láthatóan kényelmetlenül érezte magát a nagy ülőkén, a kezembe kapaszkodva is félelmetes volt neki.
    Mindenesetre jól megdicsértem, és gyorsan lehoztam a padlásról a régi lépcsős wc-szűkítőt. Megszámoltuk, hány darázs kelt ki az aljára tapasztott darázsfészekből, aztán letisztítottam. Mire végeztem vele, Jancsi megint vészjósló arckifejezéssel közeledett, és a kezemet elkapva indult a fürdőbe. Ezúttal teljes sikerrel! Ezt sem gondoltam volna, 17 hónapos, és eddig nem próbálkoztunk bilivel sem, wc-vel sem.

    Jó, ez lehetett egyszeri alkalom is, de akkor is nagyon ügyes! :)
 

Konstanz jelentkezik

Ez az év legkülönlegesebb konferenciája, mindenesetre biztos, hogy ennyire még sosem voltam távol az eredeti, saját témámtól. Tengerparti műholdas altimetria; ez csak annyit jelent, hogy műholdról nézik, hogyan változik a tengerszint, és ebből következtetnek áramlásokra, földalakra, apályra-dagályra. Meglepődtem, hogy egyáltalán elfogadták a beadott összefoglalómat, Tihany végülis adott alám valamennyi pénzt meg egy autót, hát eljöttem.
Első szériás Skoda Octavia kombi, nagy, kemény, férfias autó a mi kis Fabiánkhoz képest, izomból kell kapcsolni a fokozatokat, a kormány nem szervós, legfontosabb tulajdonsága, hogy a magnó ebben bizony kazettás.

Tegnapelőtt délután indultam Tihanyból, rohamtempóban pakoltam össze, Roni is, Ő pesten van most a gyerekekkel. Beraktam az elektromos biciklinket a csomagtartóba, (szerelőhöz kell vinni Bécsbe sajnos), bedobtam egy sátrat és két hálózsákot, és irány a nagyvilág. Veszprém után stoppolt egy szakadt srác az út mellett, felvettem, addig sem vagyok egyedül. Dőlt belőle a szó: hosszú munkanélküliség meg részben hajléktalanság után most szerzett egy szobát a barátnőjével valakinél Várpalotán, éjszakai műszakban alumíniumalkatrészeket rámol Székesfehérváron minimálbérért, ami gyakorlatilag elmegy az otthon és a gyár közötti közlekedésre. Most megy Győrbe pénzt kérni valakitől, hogy az első hónapot valahogy kihúzzák, tényleg konkrétan éheznek. Hirtelen összement az összes gondunk és bizonytalanságunk ehhez képest: mi bizony nem aggódunk azon, hogy éheznénk, vagy hogy ne lenne fedél a fejünk fölött. Bevittem Győrbe, siettem Bécs felé.
Este egy fél órácskára letettem az autót Grinzingben, kiszálltam. Bementem a templomba, meg vettem magamnak egy fogkefét, néztem a naplementét, a villamost, az ismerős arcokat, hallgattam a kocsmákból kiszűrődő zenét. Annyira otthonos volt az egész így fél év után is...

Norbertéknél, a volt bécsi főnökömnél szálltam meg aznap, már többször laktam náluk, jól ismerjük egymást. Ott volt Norbert anyósa, nekik dél-Tirolban, 1900 méteren van a házuk egy faluban, régen gazdálkodtak, most már vendégeket fogadnak, mesélt egy kicsit vacsora után. Norbert letette a gyerekeket, szakmáztunk, terveket szőttünk úgy éjfélig. Valamikor hajnali kettő körül szörnyű lármára ébredtem, egyik pillanatról a másikra megérkezett a vihar, verte az eső az ablakokat, zúgtak a fák. Gondolkodtam, hogy meddig aludjak reggel, de aztán felkeltem fél hétkor, hogy a családdal reggelizzek. Jól jártam vele.
Még le sem ültem, már gőzölgött előttem a habos kávé, pár perc múlva már szendvicseket készítettek nekem az útra, elláttak mindenféle jóval. Még sötét volt, amikor kibotorkáltam az autóhoz és elindultam. Elvileg nem nehéz Grinzingből nyugat felé kijutni Bécsből, az ember csak rááll a Höhenstraße-ra, ami az autópálya előtt kicsivel csatlakozik vissza a város szélébe. Gyakorlatilag ez nem ilyen egyszerű, majdnem egy órát tévelyegtem, mire kilyukadtam Bécsből.
Autópálya, eső, hideg, viharos szél.
Szerencsére otthon egy gyors mozdulattal felkaptam az összes fellelhető kazettánkat. Bizony ezek azokból az időkből származtak, amikor még voltak kazetták, amikor még kazettán vettünk fel számokat a rádióból (főleg Jankó), amikor kazettán adtunk egymásnak ajándékba romantikus zenéket. Legalább tíz éve nem hallgattam ezeket, utoljára gimnazista koromban buliztunk a Roxy Rádió Club Sandwich '99-re, vagy hallgattunk Eifel '65-ot vagy Mel C-t. Még az este beszéltük, hogy Linz, München, Salzburg környékén igyekezni kell, hogy ne a munkaidő elejére vagy végére érjen az ember oda, mert menthetetlenül dugóba keveredik. Én ezt megúsztam. Szigorúan kétóránkénti pihenőkkel eljutottam szépen Münchenig. Münchenen átrágtam magam, építkeztek, de nem volt vészes. Lindau felé a pályán van egy Autobahnkapelle, oda beugrottam egy kicsit, jó volt elcsöndesedni, megnyugodni. Addigra már hallgattam német katolikus rádiót, Radio Bayern-t, osztrák slágerrádiót, mindent. Sajnos a bajor adón a közlekedési hírek akkor jöttek be először, amikor már menthetetlenül bent voltam a dugóban. A nagy viharban egy bolgár kamion elvitte az elválasztó korlátot, azt mentették, a szembesáv teljesen le volt zárva, mi megúsztuk röpke másfél órával. Friedrichshafen-ben eltévedtem, valamiért azt hittem, hogy itt kell kompra szállnom. De nem, az Meersburg. Meglett a komp, kicsit kiszálltam, de tényleg metsző hideg volt még mindig, nem esett jól. Konstanz!
Itt egy lakásmegosztó oldalon, az AirBnB-n keresztül lett szállásom egy kicsit fura srác roppant dizájnos minimalista vendégszobájában, huszonöt euróért, szinte ingyen. Holtfáradtan megvacsoráztam egy kínaiban az óvárosban, és este tíz tájban már aludtam is.
Másnap reggel éppen, hogy csak hagytam időt a konferencia regisztráció előtt, gyors zuhany (valamiért nem volt meleg víz, ilyenkor jó, hogy szokva vagyok a hideghez), öltözés és irány a város. A régi Zsinat épületében vagyunk, méteres vastag faoszlopok tartják a gerendás tetőt. Gazdagon terített asztal a kávészünetekben, nem kell evésre költeni.

Holnap adok elő, utána éjjel indulok hazafelé, majd valahol útközben megalszom a csomagtartóban, lehajtottam már az üléseket. Gondoljatok rám.

Mai tökéletesem

Ez a kalács:

Jól kipróbált recept, kakaós-vaníliás, bécsi szórócukros tetejű. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne. Persze ez is most először sikerült éppen úgy, ahogy szerettem volna, szóval nem kell meglepődnöm, hogy az élet többi dolgában sem mennek elsőre tökéletesen a dolgok.

   Most például küzdök a negyedik baba okozta fáradtsággal, türelmetlenséggel, egészmogyorós étcsoki-vággyal, és néha a félelemmel (mi van, ha pont ő lesz koraszülött, vagy nem fordul be, és császár lesz a vége), sokat a kedvetlenséggel mindenféle szempontból. Nehéz felkelni reggel. Még rosszabb, ha nem kelek fel, és aztán sürgetni kell a gyerekeket, akiket a mi hibánkból ébresztettünk később. Nehéz elfogadni, hogy másra vágyom vagy nem vágyom, mint eddig, egy negyedik is okozhat meglepetést - csak legyen türelmünk hozzá. Nehéz Jancsit feltolni a hegyre. Nem nagyon, csak pont annyira, hogy ne legyen kedvem elindulni.

   Azt elmúlt pár napom sírással, lopott alvással, magyarázkodással, panaszkodással telt. És közben nagy-nagy igyekezettel, hogy a gyerekeknek legalább közel normális hangulatot közvetítsek. Andrisnak nem tudok, és nehéz is neki, de itt van mellettem. És nem tudom, mi a baj. Borzasztó volt a fotózás az oviban, ráment egy délelőttünk, de egy jó kép sem készült a 3 gyerekről egyszerre, az egyetlen jónak tűnőnél nem villant a vaku. Ezzel kezdődött. De ezen máskor kacagtam volna, és írok egy vicces bejegyzést az "egy élet tapasztalatával rendelkező profi fotósról", aki aligha lehetett idősebb nálam.

   Ma átültettem a citromfámat, aludtam, játszottam a gyerekekkel, aztán elkészült ez a kalács. Az este feladata Andrissal újra vonalra kerülni. Ha ez is sikerül, akkor holnap újult jókedvvel siethetünk a hegyre a templomba. 

Hétvége vendégekkel

A gyerekeink általában nagyon örülnek, ha vendégek jönnek, de vannak vendégek, akiknek az említését kitörő öröm és akár heteken át tartó várakozás követi. Ebbe a rangos kategóriába tartozik Berci és Eszter, Misink keresztszülei.
Pénteken, vacsora tájban érkeztek Lillával együtt, aki Jancsival nagyjából egyidős, ez az este hosszú borozgatásba nyúlt. Szombaton biciklizgettünk meg játszótereztünk a kikötőparkban, Roni plafonig érő finomságokat varázsolt az asztalra. Misi és Berci beugrottak egy gyors vásárlásra Füredre, Berci végigmutogatta Misinek az autó műszerfalán az összes gombot és tekertyűt. Ezalatt a többiek bejárták az intézet-parkot. Vacsorára gofri készült, és kiderült, hogy nutella is van a háznál.
Vasárnap Udvariba terveztünk misére menni, kérdeztük Erzsót, hogy gyerekülésbe ül, vagy biciklivel jön. Persze, hogy biciklizik. Ronival tandemeztünk és húztuk az utánfutót, Berci kapta az én biciklimet, Eszter és Lilla az elektromosat, így ment a csapat. Nagyon szép vénasszonyok nyara kerekedett, sütött a nap, Erzsó gond nélkül vette a kisebb-nagyobb dombokat, majd fél órával a mise előtt oda is értünk. Az udvari templom aprócska (természetesen Árpád-kori), egy dombtetőn áll, kis kert veszi körül szép régi gesztenyefákkal. A gyerekek rögtön gyűjteni kezdték a gesztenyéket, tele lett egy kosár. Mint kiderült, azon a misén az aratásért adunk hálát, a mise után terményáldás következik, épp úgy, ahogy ilyenkor szokás. Az oltár elé tett nagy kosár alma mellé odakerültek a gesztenyék is. Volt idő beszélgetni a mise előtt, végigböngészni a gyerekekkel a képeket a templomban. Közel lehetett ülni az oltárhoz, Roni olvasott fel, Erzsó csengetett.
Utána a gyerekek boldogan falatozták az almát és kalácsot, a felnőttek vittek magukkal gesztenyéket. Szépen hazatekertünk a vasárnapi ebédre, és mikor Berciék elmentek, még délutáni alvásra is jutott idő.