A hét elején már kezdtünk egészen megijedni, hogy csak nő, csak nő, de nem akar megszületni. Kedd este Mamács még egyszer elvállalta, hogy lefekteti a gyerekeket, mi elmentünk moziba, megnéztünk egy igazi szirupos hollywood-i romantikus filmet, megvacsoráztunk kettesben a feltűnően csinos kismamával, és mit sem sejtettünk. Szerda hajnalban már voltak valamiféle fájások, időnként egész rendszeresen. Én dolgoztam, ahogy csak bírtam, Roni nem győzte a pörgést a gyerekek körül, Mamács volt velük egész délelőtt, nagyon reménykedtünk. Délután három óra felé eljött a pillanat, összeszedtük a cuccot, átautóztunk a dugóba szorult városon, és szerencsésen megérkeztünk a kórházba.
Gyors vizsgálat, Ronit lefektették, felrakták rá a CTG-t, ami a baba szívhangjait nézi, megérkezett az orvos, meg egy kedves, mosolygós szülésznő. Aztán a CTG lekerült, mint a mesében, szabad volt sétálni, ülni, állni, keresni, hogy hogyan fáj legkevésbé. Így még sosem volt szabad Roninak szülni, Erzsó és Mis sokkal szigorúbb kórházban születtek, Jancsinál meg feküdni kellett. Kellemes félhomály volt, zenét hallgattunk, azt a csellós CD-t, amit ritka nyugodt perceiben Roni szokott hallgatni.
Oszi annak rendje és módja szerint megérkezett, minden rendben volt, odaadták Roninak azon frissiben. Jóval nagyobb, mint a testvérei voltak újszülött korukban, meg határozottabban is sír, nincs teketória, etetni kell, különben jaj mindenkinek :~).
És itt jön a csoda, kedves leendő és aktuális apák. Mert mi szokott ilyenkor történni? Az újdonsült apa elköszön a kismamától és a babától, és hazamegy az éjszakában, hogy aztán másnap bejöjjön látogatóba, vagy esetleg előtte-utána igyon egyet az újszülött egészségére. A kismamát meg berakják egy szobába másik két-három kismama és gyerek közé, vagy ha szerencsés, akkor egyedül.
De itt, ebben a kórházban nem ez történt. Oszkárt betették egy kis gurulós ágyba, Roni átöltözött, megvacsoráztunk, és kaptunk az újszülött osztályon egy kétágyas szobát, ketten. Én is itt alszom már második éjszakája, itt vagyok, hogy megfogjam a picit, ha Roni zuhanyozni megy, ott lehettem az első fürdetésnél, felébredek, ha felsír, néha átpelenkázom. Egészen valószínűtlen dolog, hogy nem kell elszakadnom tőlük és napokig várnom, hogy hazajöjjenek, Roninak is egészen más, sokkal védettebb, otthonosabb.
Persze furcsa érzés makkegészséges férfiemberként bent feküdni a gyermekosztályon, de nem is én vagyok az egyetlen, a szomszéd szobában is egy házaspár van egy újszülöttel.
Kedves leendő és aktuális apák, NAGYON ajánlom mindenkinek, hogy ki-ki töltse újszülött gyermekével az első napjait, ha teheti.
Ha minden jól megy, holnap indulunk haza Tihanyba. Ja, és fotó is készült végre (az első két napban nem, mert memóriakártya nélkül hoztuk el a fényképezőgépet, sőt, még a telefon is elkeveredett :~), íme, az újszülött (akit kb. lehetetlen szemből fotózni, mert nagyon kiabál, ha éppen nem bújik valakihez):
