Véget ért a kurzus, amit tartottunk. Minden témára jutott idő, amit beterveztünk, és nem csak az én script-jeim akadoztak, hanem a híres kutatócsoportban dolgozó kollégáméi is. Amikor elmagyaráztam nekik negyven percben, hogy mi minden kell ahhoz, hogy egy pontfelhő minőségét ellenőrizzük, majd mutattam egy programocskát, amivel mindez öt perc alatt kiszámolható és megtekinthető, akkor már nagyon nagy volt a csodálkozás. Amikor a végén bíztattam őket, hogy kérdezzenek már valamit, még van fél óra, akkor az volt a válasz, hogy "We are too amazed".
És a hallgatóság most nem távérzékelő szakemberekből, hanem ízig-vérig biológusokból állt. Volt egy fejkendős lány Algériából, aki igazából franciául beszélt jól, és angolul csak alig. Nagyon nehezen tudta követni, amit mutattunk, és nehéz volt neki segíteni az arab billentyűzetes gépen. De a szünetekben szépen odament a francia sráchoz, aki szintén akkor látta először ezeket a dolgokat, de lefordította neki és végigvezette a lépéseken.
A második nap délutánján arra lettem figyelmes, hogy a hallgatóság egy része előhúzza a saját adatait, és azokon próbálgatja a számításokat, amiket mutattam. Shaun, az oktatótársam meghívott, hogy jöjjek el egyszer hozzá a Max-Planck Institut-ba, Jénába, és nézzük megy együtt az adatait.
Amikor a végén megkértem, hogy tegye fel a kezét az, aki az utolsó feladatot útmutató nélkül, fejből le tudná kódolni, hárman feltették a kezüket (a tizenötből).
Szóval érdemes volt.
Aztán átvittek minket busszal a megnyitóra, ami rögtön díjkiosztóval és a díjazottaknak az öt perces előadásaival kezdődött. Díjaztak például egy hölgyet, akinek köszönhetően a Csendes-óceánban egy négy Magyarországnyi területet védetté nyilvánítottak. Mutatott egy műholdfelvételt, hogy a halászati tilalom bevezetésével hogy fogytak el a halászhajók a területről, mert a halászok is akarták. Ez már önmagában elég ahhoz, hogy a Csendes-óceáni tonhal ne pusztuljon ki.
Vagy díjaztak egy úriembert, aki rávette az Ausztrál kormányt, hogy ugyan ne legyen már mindegy nekik, hogy évente két-három (gerinces) állatfaj kihal Ausztráliában, hanem érezzék már rosszul magukat miatta, és csináljanak valamit. És most nagy arányú mentési programok indulnak Ausztrália mindenféle zordon részein, ahonnan végleg elűzik a rókákat, meg a macskákat, mert a kormány elhatározta, hogy nem lesz több fajkipusztulás Ausztráliában
Volt még egy pár ilyen
Hihetetlen, hogy nem csak a földtanosok tudnak nagy, világméretű, egyetemes és profin megrendezett konferenciát csinálni (a limnológusok pl. nem tudnak :~). Vannak csillogó szemű, terepszínű nadrágos (edzőcipős-szoknyás), a földtanosoknál kissé borzasabb és kissé lazább kutatók is, és mindegyikben valahol mélyen egy rettenthetetlen harcos lakik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése