Hajó keresztelő

Új hajóm van, méghozzá munkaeszköz, ezzel fogom járni a nádast a nyáron. Elég sok kört futottam körülötte, mire kiválasztottam, többek között Jancsival is jártunk a kajakboltban (ha már úgyis Budapestre kellett vinnem orvoshoz), de tegnap elhoztam a hajót. Pont befért a Daciába!
Ma a napsütés és viszonylag gyenge szél miatt nem bírtam tovább, ebéd után vízre tettem a hajót és kicsit körbeeveztem vele. Szépen siklik, kreuzban kicsit csilingelnek a hullámok az orra alatt, ahogy rendes hajóhoz illik.
 Éjszaka pedig, miután már mindenkit letettünk aludni, Ronival kiszöktünk az intézetparkba, és megkereszteltük. Az Első Villamos lett a neve.
Annak idején, 1998 farsangján egy bálban először lassúztunk erre az azóta cseppet sem divatos számra. Sokszor jártunk vasárnap reggel úszni, én a Moszkva téren vártam az első villamost, amivel Roni érkezett. És hát sárga is, mint a budapesti villamosok, meg piros is, mint a bécsiek.

Kivonszoltuk tehát illendőképpen a partra, ráírtuk a nevét alkoholos filccel, (Roni a hátuljára, én az elejére). Roni, mint keresztanya, szózatot intézett a hajóhoz, aztán elénekeltük a megfelelő dalt (bizony!) majd pedig a keresztanya nagyot suhintott a pezsgősüveggel, amely azonban egyáltalán nem találta el a hajó orrát, hanem szerény loccsanással eltűnt a sötét vízben.

Még szerencse, hogy előtte kitöltöttünk magunknak két pohárral a pezsgőből, ráadásul eperdarabok is voltak a pohárban, így miután az egyik poharat Roni összetörte a hajó orrán, ki lehetett belőle szedegetni a kissé ropogós eperszemeket. Nagy volt az öröm, a derék hajó nem maradt pezsgő nélkül, még rajzoltunk rá ezt-azt: virágot, napszemüveges napocskát, nádast, gólyát, halálfejes érmét és persze LIDAR-ozó repülőt.
Alig várom a holnap hajnalt.

Tavaszi fáradtság

   Van úgy, hogy minden rendben, mégsem mennek a dolgok úgy, ahogy megszoktam, szeretném, sőt elvárom. Magamtól. Ez a tavasz pont ilyen. A gyerekek nagyon jófejek, a létszámuk is pont megfelelő, mindenki az életkorának megfelelően édes, illetve mindenkivel megvannak a küzdelmek is. De csak amennyi belefér. Misi ovis nehézségei is oldódnak - gyakori erősítgetéssel: már nincs sok hátra, és vége!
   Andrissal is nagyon jó, egyre jobb. Mégis, Ő az, aki rendszeresen a rövidebbet húzza amiatt, hogy mostanában ennyire elfáradok. A gyerekekkel szépen végigéljük a napot, játszani, olvasni, beszélgetni is szorítunk időt. A háztartás vagy megy, vagy nem, bennem ettől nő a feszültség. Már pont olyan jól beállt a rendszer, most miért borul megint?
  Estére annyira tele lesz a fejem, hogy a minden nap várva várt fektetés utáni órákban bizony egyedül lenni vágyom. Vagy egymás mellett, de csöndben lenni. Valahogy letenni ezt a rengeteg nyüzsgést.

   Ennyi volt a nyafogás. És most jön a megoldás! Mert az is van. Végre én is lépek. Ha egyedül-időre van szükségem, azt nem csak Andristól vehetem el. Elhatároztuk, hogy Jancsit és Oszit heti két rövid délelőttre - ebéd előttig - családi napközibe visszük. Anyagi támogatást is kapont ehhez Andris szüleitől - KÖSZÖNJÜK! A gyerekek ezen a héten szoknak be, és élvezik. Most mindennap mennek, hogy megismerjék, megszokják, aztán már csak a heti kettő lesz.  

   Nagyon érdekes nekem az is, hogy ők hogyan reagálnak. Oszi miatt aggódtam, de boldogan, mosolyogva játsza végig a délelőttöt. Jancsit magabiztosnak, érettnek láttam - erre már második napja fárad el annyira, hogy el is alszik a nyüzsgő csoport közepén. Más baja nincs, szereti ő is. Minden reggel a Mosolyvár felé menet elmondja, hogy : - Mama, most haza megyünk? Nekünk a Mosolyvár az otthonunk!
 
   És várnak 11-kor, amikor értük megyek. Messziről látom, hogy jókedvűen. Mikor meglátnak, akkor pityeregnek mindketten egy kicsit. Akkor már ki lehet ereszteni a feszültséget.

   Én pedig fellélegzem. Nagyon elégedett vagyok az életemmel, a négy gyerekkel, nagyon jó így. És olyan jó, hogy lelkifurdalás nélkül kidughatom a fejem a babázásból pár órára! Lehet takarítani, vásárolni, vagy akár tornázni, balettozni, olvasni  is.

Jövő héten pedig végre Andris is itthon lesz. Most Bécsben van. Ahol jó lennie, bármennyit dolgozik is, mindig feltöltődve jön haza. Várom nagyon.